Kosár

Kosár

Társadalmi szerepvállalás

Fontosnak tarjuk, hogy vigyázzunk társadalmunk értékeire és rendszeresen támogassuk azon kezdeményezéseket, melyek előbbre viszik az új generációkat.

Ennek érdekében, teherviselő képességünk mértékének megfelelően, támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely ezen értékek mentén szerveződik!

A támogatásaink odaítélésének prioritását a következők szerint határozzuk meg:

3. Egészségügy támogatása

Tudtátok, hogy a mai nap november 17.-e a koraszülöttek világnapja?

Napjainkban sok fiatal család szembesül a fogantatás és a gyermekvállalás nehézségeivel és a baba megszületését követően azzal a helyzettel, hogy a várva várt családtag korábban érkezett a várt időpontnál. A koraszülés mind a babákra mind az édesanyákra nézve hordoz nehézségeket és egészségügyi kockázatokat. Az egészségügyet kiszolgáló és támogató technikai háttér folyamatos fejlődésével a koraszülöttek korát és súlyát illetően évről évre tolódik ki az a határ, amikor még a korán érkező baba egészségesen felnevelhető. Természetesen a technika vívmányainak nagy a szerepe ennek a határnak a növelésében, de empatikus és nagy szaktudással rendelkező szakmai hátteret biztosító orvosok és ápoló személyzet nélkül a legkorszerűbb műszaki megoldások mit sem érnek.

Mi úgy tapasztaltuk, hogy a Szekszárdi Balassa János Kórház gyermekosztály dolgozói részéről mind a magas szintű szakmai tudás és elkötelezettség mind pedig az emberség és empátia együtt van mind ahhoz, ami megfelelő technikai háttér megléte esetén nagy mértékben tudja javítani a koraszülött babák egészséges felnövekedését és fejlődését. Ezért úgy gondoltuk, hogy a demográfiosai mutatók pozitív alakulásához, az aprócska újszülöttek gyarapodásához megpróbáljuk hozzá adni azt, amit mi adni tudunk. Ezért felvettük a kapcsolatot a kórház vezetésével és tájékozódtunk, hogy mi az az eszköz, amivel ez a cél segíthető, vagyis a koraszülött kisbabák életképessé cseperedése sikeresebbé és könnyebbé tehető.

Azt a választ kaptuk Dr. Varga Imre, az osztály csecsemő- és gyermekgyógyászától, hogy a maviLED Phototherapy – Inkubátor fölé helyezhető, állványos kékfénylámpa lenne az a berendezés, amivel tudnánk segíteni az osztály munkáját. Ez a berendezés az újszülöttek sárgaságának kialakulását és kialakulásának megelőzését és kezelését szolgáló eszköz. A sárgaság a kis súllyal született csecsemők esetében gyakran fellépő tünet, aminek a gyógykezeléséhez ez egy humánus és hatékony technikai eszköz. A kérésnek eleget téve közreműködésünkkel rövidesen meg is érkezett az osztályra a berendezés, amit a mellékelt képeken tekinthet meg. Bízunk benne, hogy ezzel a segítséggel sok fiatal család öröméhez tudtunk hozzájárulni.

Amennyiben Ön is késztetést érez a hasonló nehézségekkel küzdő akár egészségügyet akár a társadalom más területeit érintő ágazatok támogatásával kapcsolatban, ne habozzon, kövesse példánkat!

Látogatásunk a gyermekosztályon, és a megvásárolt berendezés

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. További információ: Süti (cookie) tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató

ENGEDÉLYEZEM   NEM ENGEDÉLYEZEM

-->