Kosár

Kosár

Széll Tamás nyerte a Bocuse d’Or Európadöntőjét!

2016-05-12 10:55:54

Széll Tamás és csapata nyerte a szakácsverseny hazaiurópai döntőjét. A második helyezett Norvégia, a harmadik pedig Svédország lett.

"Leírhatatlan érzés" - fogalmazott a díjátadó után Széll Tamás, hangsúlyozva, hogy négy és fél hónap szinte pihenés nélküli munka áll mögöttük. Csapatával nagyon erősnek érezték a munkájukat, ezért számítottak a jobb helyezésre, esetleg különdíjra. "Mindig lehet fejlődni, de a mai versennyel 95 százalékig elégedett vagyok ... Tökéletes csapatmunkát tudtunk bemutatni, nagyon tisztán, precízen tudtunk dolgozni, a boxon belül szinte semmi kommunikációval. Ezeken kívül szerencse kellett és hidegvér: az embernek ki kell tudnia kapcsolni, ami körülötte van; a nagyon felkészült versenyzők is el tudnak vérezni az utolsó egy órában" - tette hozzá.

 

A Széll Tamás séf, Szabó Kevin commis, Vomberg Frigyes coach és Szulló Szabina csapatkapitány alkotta magyar csapat mögött második helyen végzett Christopher William Davidsen séf norvég csapata, és harmadik lett az Alexander Sjögren séf vezette svéd csapat. A 2017. január 24-25-i, huszonnégy csapatos világdöntőbe a három dobogós helyezést elért csapaton kívül Franciaország, Izland, Finnország, Hollandia, Svájc, Belgium, Dánia és Észtország csapata jutott be Európából. A kontinensdöntő szerdai eredményhirdetésén a legjobb halételért járó különdíjat az izlandi Viktor Örn Andrésson és csapata, a legjobb húsételért járó különdíjat Laurent Lemal francia séf és csapata vihette haza. A legjobb commis-nak járó díjat a svéd séf segítője, Hampus Risberg kapta.

Az országnak is sokat adott a Bocuse d’Or A budapesti program. A megmérettetés kitűnő országimázs-építő lehetőség volt hazánknak. Alkalmat adott hazánk termékeinek, kulturális és turisztikai kincsei, és persze gasztronómiájának bemutatására. A rendezvényt több mint 400 hazai és nemzetközi újságíró és több ezer lelkes szurkoló és érdeklődő gasztrokedvelő látogatta meg. Az esemény felejthetetlen, élményekben gazdag tapasztalatot adott a séfeknek. Ezen kívül számos magyar termelőnek, borásznak és a 17 kitelepült vidéki étteremnek is kiváló lehetőséget biztosított a nemzetközi bemutatkozásra.

A nyertes menü

A versenyzők a Bocuse D'or piac alapanyagaiból dolgozhattak, de nemzeti konyhájuk jellemzőit, egyéni kreativitásukat, hagyományaikat is „belefőzhették” az ételekbe. A 20 séf és csapata által elkészített halas és húsos ételsor a következő kötelező fogásokból állt:

Hal fogás

  • Enyhén sózott kecsege és langusztinó savanyított medvehagyma terméssel és barna vajjal. 
  • Ropogós Szent Jakab kagyló füstölt mangalica szalonnával 
  • Uborka saláta zöldfűszerekkel
  • Sült sárga cékla mustármaggal
  • Tartlet karfiolpürével és kaviárral
  • Osztriga-turbolya majonéz
  • Pezsgős kagyló velouté

Hús fogás:

  • Faszénen grillezett fiatal szarvas combja erdei gombákkal füstölt mangalica szalonnával
  • Szarvasgerinc „mozaik“ kacsazsírral, ropogós articsóka levelekkel
  • Cékla sült kacsamájjal, almával, mustármaggal
  • Sárgarépa és homoktövis pirított tökmaggal 
  • Tartlet tavaszi fűszerekkel, spárgával, zöldborsóval, fenyővel
  • Somogyi kiflliburgonypüré nyári szarvasgombával
  • Szarvas jus sózott citrommal, vad fokhagymával, kakukkfűvel

Gratulálunk Széll Tamásnak és csapatának!

forrás: turizmusonline.hu , bocuse.hu

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. További információ: Süti (cookie) tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató

ENGEDÉLYEZEM   NEM ENGEDÉLYEZEM

-->