Kosár

Kosár

Magyarország Tortája – Kiválasztották a 10 továbbjutó tortát

2016-03-18 13:06:42

A négyfordulós pályázat első fordulójában, anonim zsűrizéssel választották ki a legjobb tíz tortát, melyből júniusban szelektálják ki a legjobb hármat.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tízedik alkalommal  rendezi meg a „Magyarország Tortája”, pályázatot az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából, államalapító Szent István köszöntésére.  2007 óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a cím, egyre több cukrászda verseng érte, a nyertes tortát ugyanis komoly érdeklődés kíséri. 

A szakmai zsűri négy fordulós értékelést követően hirdeti ki győztest. Az első kör 2016. március 10-11-én került megrendezésre. A kostólás anonim módon történt,  a torták készítői nem voltak ismertek a zsűri számára. A  kiválasztott 10 továbbjutó tortát alább tekinthetik meg:

Magyarország Tortája – A 10 továbbjutó torta

  • Aranyos Körtetorta – Tóth Norbert, Tóth Cukrászda (Dunaföldvár)
  • Bakonyi Túrós Csusza Torta – Caffé Kft., Művész Kávéház és Cukrászda (Budapest)
  • Fertődi Selymes – Vaslóczki Orsolya, Horváth Cukrászda (Budapest)
  • Magyar kert – Szentandrási-Szabó Emese, Suhajda Cukrászda (Budaörs)
  • Málnás Tripla Csokitorta – Szoljár Csaba, Solier Cafe (Gödöllő)
  • Nagyi gyümölcsöse - Nagyné Haán Bernadett, Major Cukrászda (Budapest)
  • Őrség zöld aranya – Szó Gellért, G&D Kézműves Cukrászda (Salgótarján)
  • Szentendrei Mézes-málnás „Annamari” torta – Nagy Péter, Szamos Cukrászat (Pilisvörösvár)
  • Tihanyi körtés sajttorta – Barabás Csilla, Édes-Gyömbér Cukrászda (Budapest)
  • Zuzorka – Szó Gellért, G&D Kézműves Cukrászda (Salgótarján)

A tíz továbbjutó tortát a júniusban, a verseny második fordulóján újrakóstolják, majd kiválasztják a három döntőst. Ezt követően a zsűri konzultál a torta készítőivel a torták tökéleteaítéséről.

 A megmérettetés utolsó körében pedig a tortákat a szakmai zsűri előtt kell elkészítenie a versenyzőknek, ahol újra pontozással választják ki a győztest, hogy augusztusban kihirdethessék az idén jubileumi, tízedik Magyarország Tortáját.

Magyarország Tortája - középdöntősök

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. További információ: Süti (cookie) tájékoztatóAdatkezelési tájékoztató

ENGEDÉLYEZEM   NEM ENGEDÉLYEZEM

-->